Csókjaival
borított, és szeretetével… karjai ölelésbe font. Ujjai a bőrömet cirógatták. Fejem
a vállára hanyatlott. Élveztem, ahogy a csókjaival édesít. A sötétség homálya
mindkettőnket bevont.
Test melege engem is felmelegített. Testünk izzott, forró
szenvedélyben égtünk. Mámor. Egy gyönyörű álom vált valóra… szerelme körül
vett. Csodálat… csókok… egy ajak és az édes szenvedély. Minden itt volt, itt
van a levegőben, Éreztem hideg leheletét. Felé fordultam és ajkam az övéhez
érintettem. Gyönge érintése, mind a mennyekbe vezetett.
Könnyekkel áztatott arcomat törölgetem. Csak egy álom, mondogattam magamnak. Miért, miért csak… álom? A takaróm magam köré csavartam. Kicsit jobban összekuporodtam egészen kicsivé. Ujjaimmal a bőröm simogattam. Érezni akartam a csókok ízét az ajkamon… csak egyszer érezni. De ő még nem lehet az enyém… akarom őt. Csak a közelembe szeretném tudni, tudni, hogy ő az enyém. Lehet ez csak önzés, de én őt akarom. Senki mást. Behunytam a szemem és az alvásra központosítottam. Nem akartam gondolkodni, semmi mást nem akartam csak aludni és, hogy ne gondoljak rá. Rá, aki sosem lesz teljesen az enyém. Csak remélhetem, hogy valaha ő az enyém lesz… de ő olyan népszerű a suliba én meg csak egy lány vagyok. Nem népszerű, sőt semmi ilyesmi. Alig van néhány barátom. Hamarosan elnyomott az álom…
Reggel az óra berregése kelltet. Megdörzsöltem a szemem és felültem. Ásítottam egyet-kettőt. Felálltam és felvettem egy hosszú ujjú felsőt és egy farmert. Megmostam az arcom és a fogam. Megfésülködtem és felcopfoztam a hajam. Utoljára még belenéztem a tükörbe és megigazgattam világosbarna hajamat. Gyalog indultam a suliba. Az iskola olyan volt, mint mindig. Az „u” alakú épület vajszínű volt. Beléptem a főbejáraton. Megkerestem a termet, ahol az első órám lesz. Ledobtam a táskám és leültem egy közeli padra. Pár perc múlva többen is megérkeztek. És ő is. Leült mellém, a szívem kalapálni kezdett. Halkan, szinte alig hallhatóan köszöntem neki.
- Szia. – köszönt ő is. Vettem egy mély levegőt, aztán még egyet. Nem telt sok időbe, míg az egyik haverja is betoppant. Kezet fogtak, a srác felém fordult és intet. Az éjszakai álom még mindig olyan elevenen, hogy az ajkamon éreztem az övét és minden érintését.
- Hahó. – hallottam meg a hangját.
- Mi, tessék? Hogy? – kérdeztem zavartan.
- Valahol máshol jártál… - mondta.
- Ja, bocsi. – mondtam. Furcsálltam… hogy beszél hozzám, sőt törődik velem. – Hogy, hogy foglalkozol velem?
- Zavar?
- Nem, csak eddig nem tetted… - motyogtam. Elmosolyodtam mikor rám nézett. Arcom vörös lett és izzott. A tanár megérkezett, mindenki bevonult a terembe és elkezdődött az óra. A negyvenöt perc unalmasan telt. A végén mindenki eltűnt. Unottan sétáltam fel a második emeletre, leültem az egyik sarokba és fejem a falnak döntöttem. A táskám a lábamhoz szorítottam. Hamar megérkeztek a többiek is a teremhez. Mind ledobták a táskát a lábukhoz. Előttem megállt… felnéztem rá.
- Baj van? – kérdezte.
- Nem semmi. – mondtam, egy lány sétált oda mellém és ült le. Anna, állapítottam meg. – Szia.
- Szia. – köszönt ő is.
- Hali. – köszönt Luka.
- Vele meg mióta szoktál beszélgetni? – suttogta a fülembe.
Csend telepedett ránk. Senki sem szólt semmit, csak a körülöttünk lévők beszélgetéseit hallottuk. Luka letelepedett mellénk, újra elvörösödtem. Anna elnevette magát és átkarolta a vállamat. Egyikkel könnyedén lelöktem magamról. Felálltunk, mert megérkezett az angol tanár. Elindultunk be a terembe mindenki elfoglalta a helyét. Anna mellém ült, az óra olyan lassan telt. Amikor végre vége volt mindenki kiszivárgott a teremből. Anna és én megálltunk a büfé előtt és vettünk egy-egy szendvicset és elindultunk a következő óránkra. A terem előtt gyorsan megettük a kaját. Luka az egyik haverjával beszélt a szekrényeknél. A további órák ugyan olyan lassan teltek. Az utolsó óra után elmentünk ebédelni visszafelé valaki megfogta a mellem. Pont Luka előtt, aki elkezdett kiabálni az illetővel. Felém fordult.
- Jól vagy? – kérdezte. Csak bólogatni tudtam. Elmentem a szekrényhez felvettem a táskát és elindultam haza. Egy másik srác végig tapizta a fenekem. Gyorsabban szedtem a lábam hazafelé. Kapkodva nyitottam ki a kaput majd a bejárati ajtót. Ledőltem az ágyamra és zokogásba törtem ki. A telefonom megcsörrent, Anna volt az. Ő is megkérdezte, hogy jól vagyok-e.
- Igen. – mondogattam. Nővérem jött be a szobába 3 éves kishúgunkkal. Anyuék halála után mi neveljük. Azaz már két éve. Akkor voltam én 15 éves. Azóta Melanie rész időt vállalt a kórházban, tavaly befejezte a középiskolát és főállásban dolgozik.
- Jól vagy? – kérdezte Melanie.
- Igen. – mondtam mosolyogva. – Akkor vigyázz rá egy kicsit, még be kell vásárolnom és holnap dolgozom, szóval te mész érte az óvodába. És reggel is te viszed.
- Oké. – mondtam. Melanie lerakta a földre Flórát, aki oda szaladt hozzám és a kezeit lóbálta. – Gyere, kismajom. – mondtam és felkaptam az ágyra. Melanie kiment a szobából és egyedül hagyott minket. Hátra hanyatlottam. Flóra ráült a hasamra.
- Aj, hagyj… - nyögtem. Flóra lefordult a hasamról. Felé fordultam és megpusziltam a homlokát.
- Lala. – motyogta Flóra. El kellett nevetnem magam. Flóra játszani kezdett a hajammal. Szuper fésülködhetek és szedhetem ki belőle a csomókat. Fél óra múlva végre elkezdhettem kiszedni a csomókat a hajamból. Addig Flóra aludt egy keveset. Mire felébredt csináltam neki egy vajas szendvicset, amit meg is evett. Hamarosan Melanie haza jött. Kipakolt a szatyrokból és mindent elpakolt. Flóra ott nyüzsgött körülötte.
- Fürdesd meg… - mondta Melanie. Aminek Flóra nem örült neki inkább a lábam mögé bújt. Könnyedén megfordultam és felkaptam. A konvektorról lekaptam egy törölközőt, megengedtem a vizet és levetkőztettem. Ásítottam egyet Flóra fürdetése közben. Kivettem a vízből és megtörölgettem. A szobájába vittem és felöltöztettem. Leraktam az ágyára és meséltem neki egy pár mesét. Kimentem a konyhába és csináltam magamnak egy teát és meleg szendvicset. A tv előtt megettem. Elmentem lefürödni, a meleg víz bársonyként simogatta a bőröm. Kiléptem a kádból és törölközőbe csavartam magam. Megszárítkoztam és egy térdig érő rózsaszín hálóinget vettem fel. Lefekvés előtt elolvastam tíz oldalt egy könyvből. Beállítottam a telefonomat, hogy csörögjön fél órával korábban. Elalvás előtt még hallottam az esőcseppek kopogását az ablakon.
Halk lépteket hallottam meg. Majd egy mennydörgést és egy ijedt sikolyt.
- Flóra. – mondtam és felkapcsoltam a kislámpát. Felálltam és elmentem a földön pityergő kislányért. Ráfektettem az ágyamra és én is lefeküdtem mellé. Megsimogattam a kis arcocskáját. Betakargattam és lekapcsoltam a lámpát. Éppen, hogy vissza tudtam volna aludni, mikor Melanie bejött a szobába és felkapcsolta a nagy villanyt.
- Hallottam a dörgést és gondoltam megnézem Flórát, de mivel nincs a szobájába és hozzám se jött, gondoltam itt van és tényleg. – mondta. Odajött hozzánk és megsimogatta Flórát. Ráült az ágyra és megvárta, hogy elaludjon. Aztán elment. Végre én is alhatok.
Reggel a telefon hangos zajára keltem, ahogy Flóra is. Gyorsan felöltöztettem, majd én is felöltöztem. Megfésülködtem, fogat és arcot mostam. Flóra addig az ágyamon várt és néha el is szunyókált. Amikor visszamentem épp a takarót húzta le magáról. Megfésültem és befontam a haját. Elindultunk… elvittem az óvodába és elmentem a suliba.
- Szia, Anna. – köszöntem neki, mikor az első órámra vártam.
- Szia. – köszönt ő is. Leült mellém. – Hogy vagy?
- Jól. És te? – kérdeztem mosolyogva.
- Jól. – mondta.
Luka lépett elénk. Felnéztem rá… Halkan köszöntem, ahogy Anna is.
- Sziasztok. – köszönt ő is.
A nap végén emlékeztettem magam, hogy én megyek Flóráért. Elindultam érte az óvodába. Amikor az óvodába értem azonnal rám ugrott és nyomott egy puszit az arcomra. Beszéltem az óvónővel, aki azt mondta, hogy jól viselkedett és nem volt vele semmi baj. Hazafelé menet beültünk egy cukrászdába és megettünk egy-egy sütit. Majd végre haza értünk. Flórát leraktam az ágyára néhány plüssel. A szobája szőnyegén megcsináltam a házimat, majd megnéztem az e-mail-jeimet. Holnap este buli lesz Kamillánál.
- Engem is meghívtak. – suttogtam. – Engem.
Flóra kitotyogott a szobából be az enyémbe. Az ölembe kaptam és megmutattam neki a meghívót. Egy pár percig kíváncsian nézte a színekkel díszített meghívót majd kapálózni kezdett és kicsusszant a kezemből.
- Menj, te kis törpe. – mondtam neki kacagva. Felhívtam Melanie-t, hogy nem dolgozik-e az nap és eltudok-e menni. Remélem igen… lesz egy kis lehetőségem népszerűvé válni. Talán…
- Talán. – suttogtam. A telefon kicsengett, és felvette. Lebeszéltem vele azt, hogy holnap buliba mehessek. Flóra lehuppant a szőnyegemre. Elmosolyodtam, olyan aranyos… Két kis szőke copf lógott az arca két oldalán.
- Lassan fürdesz… - mondtam neki. Erre ő kiszaladt a szobából. Felpattantam a székből és utána mentem. Gyorsan elkaptam és elvittem fürdeni. Fürdetés után kifésültem szőke haját. Olvastam neki egy mesét és szépen betakargattam. Aztán én is elmentem fürdeni. Fürdés után még odaültem a gép elé és még sokáig ott ültem. Mikor Melanie haza jött és ő akart a számítógéphez ülni. Szóval utána elmentem enni és be a szobámba. Benéztem Flórához, aki már nyugodtan aludt. Bementem a szobába, fél óráig bámultam a mennyezettet. Majd lekapcsoltam a villanyt és magamra húztam a takarót. Nem kellett, hogy elnyomjon az álom.
Reggel kilenc óra felé keltem Flóra kacagására. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem. Flóra szőke haja lógott a szemembe.
- Flóra. – nyögtem. Kezeimmel eltakartam az arcom.
- Hagyd aludni, Flóra. – szólalt meg Melanie. Egyik kezemmel elkaptam és vele együtt az oldalamra fordultam. Melanie nevetni kezdett. Ásítottam egyet, Flóra felült és nevetni kezdett. És is felültem, majd szétnéztem a szobába. Melanie az ajtóban állt és minket figyelt. Nyújtózkodtam és kiszálltam az ágyból, felvettem a köntöst és kimentem a fürdőszobába felöltözni. A pizsamámat bedobtam az ágyba és beágyaztam. Kimentem a konyhába és megettem egy szendvicset. Melanie elment a boltba, külön megkértem, hogy hozzon kukoricát, meg vegyen ki egy filmet, azt majd megnézzük, délután aztán majd készülődök a buliba. Persze, Melanie rögtön belement ő sem volt ellenére, hogy legyen egy családi program. Mikor visszaért a boltból én már mindent elrendeztem. Besötétítettem a nappaliba és összetoltam két fotelt. Beraktam a filmet Melanie megcsinálta a kukoricát azt megeszegettük. Majd mire a film véget ért mindenki ásítozott, meg satöbbi. A sötétség megtette a hatását meg a film is álmosító volt. Flóra ásított majd becsukta a szemét. Melanie felvette és elvitte a szobájába aludni. Nyújtózkodtam egyet majd kihúztam a függönyöket és tiszta fény áradt a szobába. Kinyitottam az ablakot és mélyen beleszippantottam a friss levegőbe. Felfrissített, a fürdőszobába megmostam az arcom, majd kimentem az udvarra. A nap olyan lassan telt. A buli kezdete előtt két órával kezdtem készülődni. Elmentem fürdeni, majd szinte minden ruhámba bele bújtam. Végül egy sexi pántnélküli felsőt és miniszoknyát vettem fel. Halványan kisminkeltem magam. Hajamat fésültem. Azon gondolkodtam mit csináljak vele. Összefogtam, kiengedtem, befontam és raktam bele csatot. De egyik sem volt túl jó… Végső esett megmostam loknikba beszárítottam, majd a hátul kifésültem így ott csak hullámos volt. Magamhoz vettem egy fekete kistáskát és elindultam. Mélyen beszippantottam a késő esti párás levegőt. Nem kellett sokat gyalogolnom a buli helyszínére. Már messziről hallottam a hangos zenét. Mikor megérkeztem Luka nagy mosollyal fogadott. Majd Anna is megjelent mellette.
- Vidd táncolni. – mondta Lukának. Aki csak bólintott és kezemnél fogva a táncparkettre húzott és táncolni kezdtünk. Lassú szám következett. Átkarolta a derekamat és én is a vállára raktam a kezem. Egyik keze picit lentebb csúszott, nem sokkal és még nem volt zavaró tényező. Ő engem én őt ringattam a lassú szám alatt. Ez után lejöttünk a táncparkettről és megkínált valami innivalóval. Bele kortyoltam… bor.
- Igyál még… ennyitől úgy sem leszel részeg. – mondta nevetve, míg a derekamat fogta. Ittam még egy pár kortyot, de nem akartam többet. Mire ő egy sörös dobozt nyomott a kezembe.
- Húzd le. – mondta… - Ennyi nem árt meg.
- Nem, vagyok ehhez hozzá szokva. – mondtam.
- Engem sértesz meg vele. – mondta. Belekortyoltam a sörbe, de köhögésbe törtem ki.
- Nem lehet, hogy ezt ennyire nem bírod. – mondta, közelebb húzódott hozzám és adott egy puszit. Ittam egy kortyot, majd még egyet. Nem kellett hozzá sok és kiittam az egész konzervvel. Majd odaadott nekem egy egész üveggel. De az már nem sör volt…
- Ez pálinka. – mondta,
- Elég volt. – mondtam. – Nem iszom többet, már így is szédülök.
- Csak egy kortyot. – mondta, erre bele kortyoltam. Marta a torkomat alig bírtam levegőt venni és köhögni kezdtem. Kezeim a nyakára fonódtak és lábaim összerogytak.
- Te tényleg nem bírod. – mondta és felvett a karjaiba. – Kamilla felviszem az emeletre; melyik szoba szabad?
- A lépcső után a második, ahogy látom, neki rosszul kezdődik az este. – mondta mosolyogva.
- Áh, azt megoldom én.
- Direkt itattad le. Igaz? – kérdezte.
- Igen, de most miért ne? – kérdezte, olyan gyenge voltam a karjában, elengedtem magam… ujjaim lecsúsztak a nyakáról.
- Ne… - nyögtem, olyan gyengén…
Felvitt az emeletre és letett az ágyra. A puha ágy kényelmes volt, Luka a nyakamat kezdte csókolgatni kezeimmel átkaroltam a nyakát. Egyik kezével a hasamat simogatta a másikkal pedig a hátamat tartotta. Csókjai olyan édesek voltak. Olyan volt, mint egy álom. A legszebb álom…
Rémülten láttam, hogy meztelenül fekszem egy idegen ágyban. Luka mellettem feküdt és simogatott.
- Mi történt? – kérdeztem suttogva.
- Szerettél, és az enyém voltál. – mondta nyugodt hangon. Egyik kezével átkarolt és magára húzott.
- Ne, fel kell öltöznöm… - mondtam és felálltam, de olyan gyönge voltam, hogy visszaestem az ágyra.
- Majd én segítek. – mondta és rám adta a pánt nélküli melltartót és a pántnélküli felsőt. Majd bugyi és miniszoknya.
- Köszönöm. – mondtam. Megsimogatta az arcomat és átölelt. - Ne, kérlek hadd legyek egyedül. – mondtam, könnyeim végig folytak az arcomon.
- Nyugalom, nem lesz semmi. – mondta, ujjai a hajtincseimmel játszottak.
- Ne, ne kérlek… csak hagyj, csak hagyj öt percre. Csak öt percre. – könyörögtem.
- Nem. – mondta. Átkarolt és nem akart elengedni. Fel akartam állni, de nem sikerült körmeimet belemélyesztettem a bőrébe. Felnyögött és elengedett. Rögtön felálltam és el akartam szaladni, de megszédültem.
- Feküdj le! – parancsolt rám. Megragadott és visszadobott az ágyra. Olyan gyengének éreztem magam, hogy már nem is próbálkoztam…
*Eltelik 3 hónap*
Kedves naplóm!
Mostanság annyira ideges vagyok. Remélem, azért van, mert meg fog jönni mivel már egy ideje, késik. Eddig is kimaradt néhány hónap, de most már kezd furcsa lenni. Mindig szédülök és többször is volt hányingerem. Arra, hogy terhes vagyok nem is akartam gondolni. Pedig minden jel arra utal, de a hasamon még semmi sem látszik. Meg amúgy is nem voltam fiúval… legjobb tudomásom szerint. De minden annyira rideg, Luka még mindig kedves, de megváltozott. Tud valamit…
Becsuktam a naplót és gyorsan kulcsra zártam. Remegve raktam le, kezemmel végig simítottam lapos hasamat. Hátra dőltem az ágyon. Lehunytam a szemem és nyugtatás képen dúdolni kezdtem.
- Flóra hagyd békén. – hallottam meg.
- Nem. – mondta Flóra. Felültem és nemet intetem a fejemmel. Flóra átölelte a lábamat és felküzdte magát az ölembe. Álmos voltam.
- Bocsi, szólni akartam, hogy itt van Luka, Téged vár. – mondta és közben a kezébe vette Flórát.
- Köszönöm, hogy szóltál. – mondtam és azonnal rohantam a fürdőszobába, rendbe szedni magam. Megfésülködtem, felkaptam egy normális pólót és cső farmerba rángattam magam. Kimentem a fürdőszobából és megöleltem Lukát.
- Menjünk a szobámba. – mondtam. Némán bólintott és elindultunk. Ráhuppant az ágyra én meg becsuktam az ajtókat.
- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom, de mondj el nekem valamit őszintén… mi volt köztünk azon az éjszakán? Ott a bulin… Nincs meg… és egyre többször szédülök, és van hányingerem.
- Szerettél… szerettelek. – mondta, megfogta a kezem és oda húzott az ágyra. Megpuszilta az arcomat és végig a nyakamat.
- Mindjárt jövök. – mondtam és elmentem a telefonálni. Az orvosnak… késik, ami nem normális. Hamar le is beszéltem az időpontot. Holnap kettő. Ma esik az eső és valószínűleg holnap is fog, gondoltam. Luka az ágyon feküdt mikor visszamentem.
- Holnapra van időpontom. – mondtam és ráfeküdtem a mellkasára.
- Elkísérjelek? – kérdezte.
- Nem kell. Megoldom egyedül… csak gyere el értem. – mondtam.
- Jó. – mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Eddig észre sem vettél… csak három hónapja… miért? – kérdeztem. Megszorítottam és mellkasára raktam a fejem. Nem kellett hozzá sok, hogy elálmosodjak és el is szenderüljek.
- Layana megyek. – mondta Luka. Megrázta a karom, amire én felültem.
- Kiengedjelek? – kérdeztem.
- Aha. – mondta és segített felállni, kikísértem és megcsókolt.
- Szia. – mondtam mosolyogva.
- Szia. – mondta intett egyet és elindult. Becsuktam az ajtót és ujjaim a számra raktam.
- Fürdök. – kiáltottam és lezuhanyoztam. Felkaptam egy kombinét és beültem a számítógép elé. Megnéztem az e-mail-jeimet. Nem volt semmi, egy levelet sem kaptam… nem baj. Elmentem és bekaptam egy szendvicset. Játszottam egy kicsit Flórával, majd őt is megfürdettem egy mesét olvastam neki és adtam neki egy puszit. Melanie mosolygott.
- Köszönöm. – mondta és ő is elment lefeküdni, majd én is elaludtam.
Reggel Melanie keltegetésére keltem.
- Bocsi, most hívott a főnököm be kell mennem. Flóra nem lehet itthon felügyelet nélkül.
- Oké. De miért nem tudtál volna egyszerűen egy üzenetet hagyni. Álmos vagyok. – mondtam félig kómába. Felültem és átnéztem a szobájába. – Hiszen alszik.
Flóra felült és ásított egyet, tüsszentett és köhögött.
- Egészségedre. – mondtam nevetve. – Aludj vissza. Én is azt teszem.
Visszaténferegtem a szobámba és rávetettem magam az ágyra. Nem kellet sok hozzá, hogy újra elnyomjon az álom. Következőleg már csak az ébresztőre keltem fel. Csak egy óra és az orvosnál leszek. Kezdtem úgy érezni jobb lett volna, ha Luka eljön velem. Felkeltettem Flórát, gyorsan felöltöztettem én meg elmentem lefürdeni, aztán én is felöltöztem. Megreggeliztünk, majd elindultunk. Nem sokára az orvoshoz is értünk. Ott nem sokára bementünk és kiderült, amitől mindig is féltem. Tizenhét évesen teherbe estem. Persze, ha jól kiszámolom, már tizennyolc leszek, mire megszületik. Nem akarom elvetetni. Idegesen és sírva mentem hazafelé Flórával. Csak a szememet törölgettem, mikor hívtam Lukát, hogy jöjjön erre.
- Terhes vagyok. – sírtam a telefonba. – Gyere, kérlek… nem bírom…
Egy kocsi fényszóróit láttam a nedves talajon az eső esni kezdett, minden tiszta víz volt. Homályosan láttam Flóra fent ment a járdán és nem rég ért rá a zebrára. Futni kezdtem, mert nem mehet át egyedül az úttesten ő éppen, hogy át ért, de én hangos puffanással estem a földre. A kocsi kereke, éppen, hogy nem ment át a kezemen. Éreztem, ahogy kicsit megemelkedik, de időben fékez. Hangos kiabálást hallottam, de nem értettem mit mond. Flóra kiskezeit éreztem az arcomon. Fájdalom hasított a hasamba.
- A kisbabám… - nyögtem.
- Úristen maga terhes. – hallottam a sofőr hangját. A kezébe vett és bevitt a kórházba Flóra lépteit hallottam mögöttem.
- Elütötték, kérem, vizsgálják meg. Kérem. – mondta a férfi.
- Rendben kérem, hozza. – mondta egy nővér. Éreztem, ahogy ráraktak egy ágyra.
- Terhes, kérem, vizsgálja meg gyorsan. – mondta a férfihang. Ujjakat éreztem a hasamon, hol erősebben, hol gyengébben. Fájt a fejem, de eszméletemnél voltam.
- Maga addig vigyázzon a kislányra. – mondta a nővér. – Amíg a doktorúr megvizsgálja ezt a hölgyet.
Kinyitottam a szemem és megpróbáltam felülni.
- Kérem, feküdjön vissza. – mondta az orvos és a vállamnál fogva visszanyomott fekvő helyzetbe. Nem volt alattam párna. Vizsgáló asztal…
- Rakja terpeszbe a lábait. – mondta a férfi…
- Hogy van? – hallottam Luka hangját.
- Veszélyeztetett terhes. – mondta az orvos. – Nem lesz semmi baja, ha nem stresszel és nem emeli meg magát.
Nem akartam hinni a fülemnek. Veszélyeztetett terhes… nem vetéltem el… ez jó. Vagy nem?
- Az nem olyan rossz. – mondta Luka és megsimogatta az arcomat. Egyik kezemet felemeltem és megérintettem az arcát. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam a szememet.
- Jól leszel. – mondta Luka… megsimogatta az arcomat. – Szeretlek.
- Én is. – mondtam mosolyogva. – Szeretlek.
- Engem is? – kérdezte Flóra. Elfordítottam a fejem egy széken ült a sarokba.
- Igen téged is kismajom. – mondtam mosolyogva. Luka elment mellőlem és az ölébe vette Flórát. – Meddig kell bent lennem?
- Azt mondták, hogy maximum egy hét.
- Az nem olyan borzalmas… - mondtam gyengén, Flórára mosolyogtam. Melanie loholt be az ajtón.
- Hogy vagy? Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.
- Jól vagyok… csak kérlek, nyugodj meg. – mondtam, a szemeimmel könyörögtem neki. Flóra felugrott és Melanie-hoz rohant. Átkarolta a lábát, Melanie lehajolt hozzá és felkapta. Csak mosolyogtam. Olyan fáradt voltam… felemeltem az egyik kezem és Luka felé nyújtóztam. Luka felállt és odaállt mellém. Átöleltem és mély levegőt véve visszafeküdtem… nem sok kellett hozzá, hogy elaludjak.
Reggel egy nővér kelltet, hogy fürdenem kell. Fél kómába kimásztam a fürdőbe. Megkértem a nővéreket, hogy hadd fürödjek egyedül. Ők csak mosolyogva elmentek. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy másik hálóinget és visszafeküdtem az ágyba. Ma suli lett volna… egész nap csak a plafont néztem. Úgy unatkoztam. Estefelé, Melanie benézett hozzám, hozott néhány tiszta ruhát és pár magazint és egy könyvet, amit a szobámba talált. Rögtön olvasni kezdetem. Már annyira unatkoztam… egész napos pihenés után nem volt kedvem még egy napot így tölteni, bulizni akartam. Menni, sétálni… még tanulni is… na, jó ahhoz kell még egy nap. Melanie kedvesen mosolygott és megsimogatta a karom. Visszamosolyogtam rá, de nem igazán értettem miért kell mosolyogni. Ez a szokásos szembe jön egy ismerős köszöntök egymásnak, a másikra mosolyogtok és tovább mentek. Ha ezt akarja jelenteni… nem hagyhat itt. Kínomban megfogtam a kezét, hogy ne menjen el. Ekkor betoppant Luka. És Melanie már nem igazán érdekelt. Nyugodtan mehetett. Luka mosolygott és nagy léptekkel jött az ágyamhoz. Rávigyorogtam és átkaroltam a nyakát miközben megcsókolt. Ajkunk gyöngéden ért egymáshoz. Melanie észrevétlenül tűnt el. Luka megsimogatta a kezemet és nyomott egy puszit a homlokomra. Olyan aranyos… gondoltam magamba. Megcsókoltam és szorosan magamhoz fontam.
- Nem akarlak elveszíteni… maradj itt velem… amíg lehet. – súgtam a fülébe. – Szeretlek.
- Én is. – mondta és megcsókolta a nyakamat, száját lassan szétnyitotta és ráharapott. Éreztem, ahogy szívni kezdi.
- Na, légy szíves… mit fognak szólni. – mondtam neki, de a szája még mindig a nyakamra tapadt. Pár másodperc után elengedte és megnézte a művét.
- Abba hagytam. – mondta. – És ez egy darabig meg fog látszani.
- Ne már… - nyögtem, fanyarúan. – Nem akarom, utállak.
- Tényleg? – kérdezte mosolyogva.
- Nem csak… jól esett. – mondtam nevetve és elvettem az asztalkáról a tükrömet. Megnéztem a nyakamon lévő rózsaszín foltot.
- Ne… - kezdtem, de Luka megcsókolt.
- Ne panaszkodj. – mondta mosolyogva.
- De ez mire jó? – kérdeztem.
- Olyan megjelölés féle… - mondta. Közben kuncogva csavargatta egy hajtincsemet. Megsimogatta a foltot a nyakamon, megpuszilta, de én elrántottam a fejem. Sóhajtott egyet és felegyenesedett. Megcirógatta az arcomat.
Napokig járt be a kórházba, míg haza nem engedtek. Akkor is ő vitt haza és még azt sem engedte, hogy kitegyem a lábam a házból. Tizenhat vagyok és még a boltba sem mehetek le, nehogy a „nagy cipekedésben” meghúzzam magam.
- Elvetetem. – suttogtam a nyakába.
- Nem, nem teheted… két hónap és vége a sulinak addig kibírod, utána meg senki sem figyeli a növekvő pocakod. – mondta Luka, majd csókot lehelt az arcomra.
- Luka, tizenhat éves vagyok. Nem vagyok még erre kész… egyszerűen nem…
- Megértelek, szívem… én aztán meg, hidd el. De én szeretném a kicsit. – mondta.
- Valamennyire én is… de most úgy érzem, nem lennék rá képes. – mondtam, a hangom elhalt és kezem a hasamra csúsztattam. – Szeretném, ha egyszer úgy születne gyerekem, hogy jó időben… amikor már nincs suli és nem csak a tízediket fejeztembe.
- Layana, szívem segítek… mindenben segítek. – mondta, magához húzott és szorosan megölelt.
- Jó… - suttogtam.
Néhány hét múlva épp mikor Lukánál aludtam éles fájdalom hasított a hasamba. Felálltam és kimentem a WC-re. A hasamra szorítottam a tenyeremet és elfojtottam egy kiáltás. Remegve rogytam a földre… minden csupa vér lett.
- Luka… - kiáltottam. – Segíts, kérlek!
Először Mrs. Griff jött ki, a lába földbe gyökerezett.
- Úristen. – kiáltotta Mrs. Griff. – Luka, gyere ide…
Könnyekkel áztatott arcomat törölgetem. Csak egy álom, mondogattam magamnak. Miért, miért csak… álom? A takaróm magam köré csavartam. Kicsit jobban összekuporodtam egészen kicsivé. Ujjaimmal a bőröm simogattam. Érezni akartam a csókok ízét az ajkamon… csak egyszer érezni. De ő még nem lehet az enyém… akarom őt. Csak a közelembe szeretném tudni, tudni, hogy ő az enyém. Lehet ez csak önzés, de én őt akarom. Senki mást. Behunytam a szemem és az alvásra központosítottam. Nem akartam gondolkodni, semmi mást nem akartam csak aludni és, hogy ne gondoljak rá. Rá, aki sosem lesz teljesen az enyém. Csak remélhetem, hogy valaha ő az enyém lesz… de ő olyan népszerű a suliba én meg csak egy lány vagyok. Nem népszerű, sőt semmi ilyesmi. Alig van néhány barátom. Hamarosan elnyomott az álom…
Reggel az óra berregése kelltet. Megdörzsöltem a szemem és felültem. Ásítottam egyet-kettőt. Felálltam és felvettem egy hosszú ujjú felsőt és egy farmert. Megmostam az arcom és a fogam. Megfésülködtem és felcopfoztam a hajam. Utoljára még belenéztem a tükörbe és megigazgattam világosbarna hajamat. Gyalog indultam a suliba. Az iskola olyan volt, mint mindig. Az „u” alakú épület vajszínű volt. Beléptem a főbejáraton. Megkerestem a termet, ahol az első órám lesz. Ledobtam a táskám és leültem egy közeli padra. Pár perc múlva többen is megérkeztek. És ő is. Leült mellém, a szívem kalapálni kezdett. Halkan, szinte alig hallhatóan köszöntem neki.
- Szia. – köszönt ő is. Vettem egy mély levegőt, aztán még egyet. Nem telt sok időbe, míg az egyik haverja is betoppant. Kezet fogtak, a srác felém fordult és intet. Az éjszakai álom még mindig olyan elevenen, hogy az ajkamon éreztem az övét és minden érintését.
- Hahó. – hallottam meg a hangját.
- Mi, tessék? Hogy? – kérdeztem zavartan.
- Valahol máshol jártál… - mondta.
- Ja, bocsi. – mondtam. Furcsálltam… hogy beszél hozzám, sőt törődik velem. – Hogy, hogy foglalkozol velem?
- Zavar?
- Nem, csak eddig nem tetted… - motyogtam. Elmosolyodtam mikor rám nézett. Arcom vörös lett és izzott. A tanár megérkezett, mindenki bevonult a terembe és elkezdődött az óra. A negyvenöt perc unalmasan telt. A végén mindenki eltűnt. Unottan sétáltam fel a második emeletre, leültem az egyik sarokba és fejem a falnak döntöttem. A táskám a lábamhoz szorítottam. Hamar megérkeztek a többiek is a teremhez. Mind ledobták a táskát a lábukhoz. Előttem megállt… felnéztem rá.
- Baj van? – kérdezte.
- Nem semmi. – mondtam, egy lány sétált oda mellém és ült le. Anna, állapítottam meg. – Szia.
- Szia. – köszönt ő is.
- Hali. – köszönt Luka.
- Vele meg mióta szoktál beszélgetni? – suttogta a fülembe.
Csend telepedett ránk. Senki sem szólt semmit, csak a körülöttünk lévők beszélgetéseit hallottuk. Luka letelepedett mellénk, újra elvörösödtem. Anna elnevette magát és átkarolta a vállamat. Egyikkel könnyedén lelöktem magamról. Felálltunk, mert megérkezett az angol tanár. Elindultunk be a terembe mindenki elfoglalta a helyét. Anna mellém ült, az óra olyan lassan telt. Amikor végre vége volt mindenki kiszivárgott a teremből. Anna és én megálltunk a büfé előtt és vettünk egy-egy szendvicset és elindultunk a következő óránkra. A terem előtt gyorsan megettük a kaját. Luka az egyik haverjával beszélt a szekrényeknél. A további órák ugyan olyan lassan teltek. Az utolsó óra után elmentünk ebédelni visszafelé valaki megfogta a mellem. Pont Luka előtt, aki elkezdett kiabálni az illetővel. Felém fordult.
- Jól vagy? – kérdezte. Csak bólogatni tudtam. Elmentem a szekrényhez felvettem a táskát és elindultam haza. Egy másik srác végig tapizta a fenekem. Gyorsabban szedtem a lábam hazafelé. Kapkodva nyitottam ki a kaput majd a bejárati ajtót. Ledőltem az ágyamra és zokogásba törtem ki. A telefonom megcsörrent, Anna volt az. Ő is megkérdezte, hogy jól vagyok-e.
- Igen. – mondogattam. Nővérem jött be a szobába 3 éves kishúgunkkal. Anyuék halála után mi neveljük. Azaz már két éve. Akkor voltam én 15 éves. Azóta Melanie rész időt vállalt a kórházban, tavaly befejezte a középiskolát és főállásban dolgozik.
- Jól vagy? – kérdezte Melanie.
- Igen. – mondtam mosolyogva. – Akkor vigyázz rá egy kicsit, még be kell vásárolnom és holnap dolgozom, szóval te mész érte az óvodába. És reggel is te viszed.
- Oké. – mondtam. Melanie lerakta a földre Flórát, aki oda szaladt hozzám és a kezeit lóbálta. – Gyere, kismajom. – mondtam és felkaptam az ágyra. Melanie kiment a szobából és egyedül hagyott minket. Hátra hanyatlottam. Flóra ráült a hasamra.
- Aj, hagyj… - nyögtem. Flóra lefordult a hasamról. Felé fordultam és megpusziltam a homlokát.
- Lala. – motyogta Flóra. El kellett nevetnem magam. Flóra játszani kezdett a hajammal. Szuper fésülködhetek és szedhetem ki belőle a csomókat. Fél óra múlva végre elkezdhettem kiszedni a csomókat a hajamból. Addig Flóra aludt egy keveset. Mire felébredt csináltam neki egy vajas szendvicset, amit meg is evett. Hamarosan Melanie haza jött. Kipakolt a szatyrokból és mindent elpakolt. Flóra ott nyüzsgött körülötte.
- Fürdesd meg… - mondta Melanie. Aminek Flóra nem örült neki inkább a lábam mögé bújt. Könnyedén megfordultam és felkaptam. A konvektorról lekaptam egy törölközőt, megengedtem a vizet és levetkőztettem. Ásítottam egyet Flóra fürdetése közben. Kivettem a vízből és megtörölgettem. A szobájába vittem és felöltöztettem. Leraktam az ágyára és meséltem neki egy pár mesét. Kimentem a konyhába és csináltam magamnak egy teát és meleg szendvicset. A tv előtt megettem. Elmentem lefürödni, a meleg víz bársonyként simogatta a bőröm. Kiléptem a kádból és törölközőbe csavartam magam. Megszárítkoztam és egy térdig érő rózsaszín hálóinget vettem fel. Lefekvés előtt elolvastam tíz oldalt egy könyvből. Beállítottam a telefonomat, hogy csörögjön fél órával korábban. Elalvás előtt még hallottam az esőcseppek kopogását az ablakon.
Halk lépteket hallottam meg. Majd egy mennydörgést és egy ijedt sikolyt.
- Flóra. – mondtam és felkapcsoltam a kislámpát. Felálltam és elmentem a földön pityergő kislányért. Ráfektettem az ágyamra és én is lefeküdtem mellé. Megsimogattam a kis arcocskáját. Betakargattam és lekapcsoltam a lámpát. Éppen, hogy vissza tudtam volna aludni, mikor Melanie bejött a szobába és felkapcsolta a nagy villanyt.
- Hallottam a dörgést és gondoltam megnézem Flórát, de mivel nincs a szobájába és hozzám se jött, gondoltam itt van és tényleg. – mondta. Odajött hozzánk és megsimogatta Flórát. Ráült az ágyra és megvárta, hogy elaludjon. Aztán elment. Végre én is alhatok.
Reggel a telefon hangos zajára keltem, ahogy Flóra is. Gyorsan felöltöztettem, majd én is felöltöztem. Megfésülködtem, fogat és arcot mostam. Flóra addig az ágyamon várt és néha el is szunyókált. Amikor visszamentem épp a takarót húzta le magáról. Megfésültem és befontam a haját. Elindultunk… elvittem az óvodába és elmentem a suliba.
- Szia, Anna. – köszöntem neki, mikor az első órámra vártam.
- Szia. – köszönt ő is. Leült mellém. – Hogy vagy?
- Jól. És te? – kérdeztem mosolyogva.
- Jól. – mondta.
Luka lépett elénk. Felnéztem rá… Halkan köszöntem, ahogy Anna is.
- Sziasztok. – köszönt ő is.
A nap végén emlékeztettem magam, hogy én megyek Flóráért. Elindultam érte az óvodába. Amikor az óvodába értem azonnal rám ugrott és nyomott egy puszit az arcomra. Beszéltem az óvónővel, aki azt mondta, hogy jól viselkedett és nem volt vele semmi baj. Hazafelé menet beültünk egy cukrászdába és megettünk egy-egy sütit. Majd végre haza értünk. Flórát leraktam az ágyára néhány plüssel. A szobája szőnyegén megcsináltam a házimat, majd megnéztem az e-mail-jeimet. Holnap este buli lesz Kamillánál.
- Engem is meghívtak. – suttogtam. – Engem.
Flóra kitotyogott a szobából be az enyémbe. Az ölembe kaptam és megmutattam neki a meghívót. Egy pár percig kíváncsian nézte a színekkel díszített meghívót majd kapálózni kezdett és kicsusszant a kezemből.
- Menj, te kis törpe. – mondtam neki kacagva. Felhívtam Melanie-t, hogy nem dolgozik-e az nap és eltudok-e menni. Remélem igen… lesz egy kis lehetőségem népszerűvé válni. Talán…
- Talán. – suttogtam. A telefon kicsengett, és felvette. Lebeszéltem vele azt, hogy holnap buliba mehessek. Flóra lehuppant a szőnyegemre. Elmosolyodtam, olyan aranyos… Két kis szőke copf lógott az arca két oldalán.
- Lassan fürdesz… - mondtam neki. Erre ő kiszaladt a szobából. Felpattantam a székből és utána mentem. Gyorsan elkaptam és elvittem fürdeni. Fürdetés után kifésültem szőke haját. Olvastam neki egy mesét és szépen betakargattam. Aztán én is elmentem fürdeni. Fürdés után még odaültem a gép elé és még sokáig ott ültem. Mikor Melanie haza jött és ő akart a számítógéphez ülni. Szóval utána elmentem enni és be a szobámba. Benéztem Flórához, aki már nyugodtan aludt. Bementem a szobába, fél óráig bámultam a mennyezettet. Majd lekapcsoltam a villanyt és magamra húztam a takarót. Nem kellett, hogy elnyomjon az álom.
Reggel kilenc óra felé keltem Flóra kacagására. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem. Flóra szőke haja lógott a szemembe.
- Flóra. – nyögtem. Kezeimmel eltakartam az arcom.
- Hagyd aludni, Flóra. – szólalt meg Melanie. Egyik kezemmel elkaptam és vele együtt az oldalamra fordultam. Melanie nevetni kezdett. Ásítottam egyet, Flóra felült és nevetni kezdett. És is felültem, majd szétnéztem a szobába. Melanie az ajtóban állt és minket figyelt. Nyújtózkodtam és kiszálltam az ágyból, felvettem a köntöst és kimentem a fürdőszobába felöltözni. A pizsamámat bedobtam az ágyba és beágyaztam. Kimentem a konyhába és megettem egy szendvicset. Melanie elment a boltba, külön megkértem, hogy hozzon kukoricát, meg vegyen ki egy filmet, azt majd megnézzük, délután aztán majd készülődök a buliba. Persze, Melanie rögtön belement ő sem volt ellenére, hogy legyen egy családi program. Mikor visszaért a boltból én már mindent elrendeztem. Besötétítettem a nappaliba és összetoltam két fotelt. Beraktam a filmet Melanie megcsinálta a kukoricát azt megeszegettük. Majd mire a film véget ért mindenki ásítozott, meg satöbbi. A sötétség megtette a hatását meg a film is álmosító volt. Flóra ásított majd becsukta a szemét. Melanie felvette és elvitte a szobájába aludni. Nyújtózkodtam egyet majd kihúztam a függönyöket és tiszta fény áradt a szobába. Kinyitottam az ablakot és mélyen beleszippantottam a friss levegőbe. Felfrissített, a fürdőszobába megmostam az arcom, majd kimentem az udvarra. A nap olyan lassan telt. A buli kezdete előtt két órával kezdtem készülődni. Elmentem fürdeni, majd szinte minden ruhámba bele bújtam. Végül egy sexi pántnélküli felsőt és miniszoknyát vettem fel. Halványan kisminkeltem magam. Hajamat fésültem. Azon gondolkodtam mit csináljak vele. Összefogtam, kiengedtem, befontam és raktam bele csatot. De egyik sem volt túl jó… Végső esett megmostam loknikba beszárítottam, majd a hátul kifésültem így ott csak hullámos volt. Magamhoz vettem egy fekete kistáskát és elindultam. Mélyen beszippantottam a késő esti párás levegőt. Nem kellett sokat gyalogolnom a buli helyszínére. Már messziről hallottam a hangos zenét. Mikor megérkeztem Luka nagy mosollyal fogadott. Majd Anna is megjelent mellette.
- Vidd táncolni. – mondta Lukának. Aki csak bólintott és kezemnél fogva a táncparkettre húzott és táncolni kezdtünk. Lassú szám következett. Átkarolta a derekamat és én is a vállára raktam a kezem. Egyik keze picit lentebb csúszott, nem sokkal és még nem volt zavaró tényező. Ő engem én őt ringattam a lassú szám alatt. Ez után lejöttünk a táncparkettről és megkínált valami innivalóval. Bele kortyoltam… bor.
- Igyál még… ennyitől úgy sem leszel részeg. – mondta nevetve, míg a derekamat fogta. Ittam még egy pár kortyot, de nem akartam többet. Mire ő egy sörös dobozt nyomott a kezembe.
- Húzd le. – mondta… - Ennyi nem árt meg.
- Nem, vagyok ehhez hozzá szokva. – mondtam.
- Engem sértesz meg vele. – mondta. Belekortyoltam a sörbe, de köhögésbe törtem ki.
- Nem lehet, hogy ezt ennyire nem bírod. – mondta, közelebb húzódott hozzám és adott egy puszit. Ittam egy kortyot, majd még egyet. Nem kellett hozzá sok és kiittam az egész konzervvel. Majd odaadott nekem egy egész üveggel. De az már nem sör volt…
- Ez pálinka. – mondta,
- Elég volt. – mondtam. – Nem iszom többet, már így is szédülök.
- Csak egy kortyot. – mondta, erre bele kortyoltam. Marta a torkomat alig bírtam levegőt venni és köhögni kezdtem. Kezeim a nyakára fonódtak és lábaim összerogytak.
- Te tényleg nem bírod. – mondta és felvett a karjaiba. – Kamilla felviszem az emeletre; melyik szoba szabad?
- A lépcső után a második, ahogy látom, neki rosszul kezdődik az este. – mondta mosolyogva.
- Áh, azt megoldom én.
- Direkt itattad le. Igaz? – kérdezte.
- Igen, de most miért ne? – kérdezte, olyan gyenge voltam a karjában, elengedtem magam… ujjaim lecsúsztak a nyakáról.
- Ne… - nyögtem, olyan gyengén…
Felvitt az emeletre és letett az ágyra. A puha ágy kényelmes volt, Luka a nyakamat kezdte csókolgatni kezeimmel átkaroltam a nyakát. Egyik kezével a hasamat simogatta a másikkal pedig a hátamat tartotta. Csókjai olyan édesek voltak. Olyan volt, mint egy álom. A legszebb álom…
Rémülten láttam, hogy meztelenül fekszem egy idegen ágyban. Luka mellettem feküdt és simogatott.
- Mi történt? – kérdeztem suttogva.
- Szerettél, és az enyém voltál. – mondta nyugodt hangon. Egyik kezével átkarolt és magára húzott.
- Ne, fel kell öltöznöm… - mondtam és felálltam, de olyan gyönge voltam, hogy visszaestem az ágyra.
- Majd én segítek. – mondta és rám adta a pánt nélküli melltartót és a pántnélküli felsőt. Majd bugyi és miniszoknya.
- Köszönöm. – mondtam. Megsimogatta az arcomat és átölelt. - Ne, kérlek hadd legyek egyedül. – mondtam, könnyeim végig folytak az arcomon.
- Nyugalom, nem lesz semmi. – mondta, ujjai a hajtincseimmel játszottak.
- Ne, ne kérlek… csak hagyj, csak hagyj öt percre. Csak öt percre. – könyörögtem.
- Nem. – mondta. Átkarolt és nem akart elengedni. Fel akartam állni, de nem sikerült körmeimet belemélyesztettem a bőrébe. Felnyögött és elengedett. Rögtön felálltam és el akartam szaladni, de megszédültem.
- Feküdj le! – parancsolt rám. Megragadott és visszadobott az ágyra. Olyan gyengének éreztem magam, hogy már nem is próbálkoztam…
*Eltelik 3 hónap*
Kedves naplóm!
Mostanság annyira ideges vagyok. Remélem, azért van, mert meg fog jönni mivel már egy ideje, késik. Eddig is kimaradt néhány hónap, de most már kezd furcsa lenni. Mindig szédülök és többször is volt hányingerem. Arra, hogy terhes vagyok nem is akartam gondolni. Pedig minden jel arra utal, de a hasamon még semmi sem látszik. Meg amúgy is nem voltam fiúval… legjobb tudomásom szerint. De minden annyira rideg, Luka még mindig kedves, de megváltozott. Tud valamit…
Becsuktam a naplót és gyorsan kulcsra zártam. Remegve raktam le, kezemmel végig simítottam lapos hasamat. Hátra dőltem az ágyon. Lehunytam a szemem és nyugtatás képen dúdolni kezdtem.
- Flóra hagyd békén. – hallottam meg.
- Nem. – mondta Flóra. Felültem és nemet intetem a fejemmel. Flóra átölelte a lábamat és felküzdte magát az ölembe. Álmos voltam.
- Bocsi, szólni akartam, hogy itt van Luka, Téged vár. – mondta és közben a kezébe vette Flórát.
- Köszönöm, hogy szóltál. – mondtam és azonnal rohantam a fürdőszobába, rendbe szedni magam. Megfésülködtem, felkaptam egy normális pólót és cső farmerba rángattam magam. Kimentem a fürdőszobából és megöleltem Lukát.
- Menjünk a szobámba. – mondtam. Némán bólintott és elindultunk. Ráhuppant az ágyra én meg becsuktam az ajtókat.
- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom, de mondj el nekem valamit őszintén… mi volt köztünk azon az éjszakán? Ott a bulin… Nincs meg… és egyre többször szédülök, és van hányingerem.
- Szerettél… szerettelek. – mondta, megfogta a kezem és oda húzott az ágyra. Megpuszilta az arcomat és végig a nyakamat.
- Mindjárt jövök. – mondtam és elmentem a telefonálni. Az orvosnak… késik, ami nem normális. Hamar le is beszéltem az időpontot. Holnap kettő. Ma esik az eső és valószínűleg holnap is fog, gondoltam. Luka az ágyon feküdt mikor visszamentem.
- Holnapra van időpontom. – mondtam és ráfeküdtem a mellkasára.
- Elkísérjelek? – kérdezte.
- Nem kell. Megoldom egyedül… csak gyere el értem. – mondtam.
- Jó. – mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Eddig észre sem vettél… csak három hónapja… miért? – kérdeztem. Megszorítottam és mellkasára raktam a fejem. Nem kellett hozzá sok, hogy elálmosodjak és el is szenderüljek.
- Layana megyek. – mondta Luka. Megrázta a karom, amire én felültem.
- Kiengedjelek? – kérdeztem.
- Aha. – mondta és segített felállni, kikísértem és megcsókolt.
- Szia. – mondtam mosolyogva.
- Szia. – mondta intett egyet és elindult. Becsuktam az ajtót és ujjaim a számra raktam.
- Fürdök. – kiáltottam és lezuhanyoztam. Felkaptam egy kombinét és beültem a számítógép elé. Megnéztem az e-mail-jeimet. Nem volt semmi, egy levelet sem kaptam… nem baj. Elmentem és bekaptam egy szendvicset. Játszottam egy kicsit Flórával, majd őt is megfürdettem egy mesét olvastam neki és adtam neki egy puszit. Melanie mosolygott.
- Köszönöm. – mondta és ő is elment lefeküdni, majd én is elaludtam.
Reggel Melanie keltegetésére keltem.
- Bocsi, most hívott a főnököm be kell mennem. Flóra nem lehet itthon felügyelet nélkül.
- Oké. De miért nem tudtál volna egyszerűen egy üzenetet hagyni. Álmos vagyok. – mondtam félig kómába. Felültem és átnéztem a szobájába. – Hiszen alszik.
Flóra felült és ásított egyet, tüsszentett és köhögött.
- Egészségedre. – mondtam nevetve. – Aludj vissza. Én is azt teszem.
Visszaténferegtem a szobámba és rávetettem magam az ágyra. Nem kellet sok hozzá, hogy újra elnyomjon az álom. Következőleg már csak az ébresztőre keltem fel. Csak egy óra és az orvosnál leszek. Kezdtem úgy érezni jobb lett volna, ha Luka eljön velem. Felkeltettem Flórát, gyorsan felöltöztettem én meg elmentem lefürdeni, aztán én is felöltöztem. Megreggeliztünk, majd elindultunk. Nem sokára az orvoshoz is értünk. Ott nem sokára bementünk és kiderült, amitől mindig is féltem. Tizenhét évesen teherbe estem. Persze, ha jól kiszámolom, már tizennyolc leszek, mire megszületik. Nem akarom elvetetni. Idegesen és sírva mentem hazafelé Flórával. Csak a szememet törölgettem, mikor hívtam Lukát, hogy jöjjön erre.
- Terhes vagyok. – sírtam a telefonba. – Gyere, kérlek… nem bírom…
Egy kocsi fényszóróit láttam a nedves talajon az eső esni kezdett, minden tiszta víz volt. Homályosan láttam Flóra fent ment a járdán és nem rég ért rá a zebrára. Futni kezdtem, mert nem mehet át egyedül az úttesten ő éppen, hogy át ért, de én hangos puffanással estem a földre. A kocsi kereke, éppen, hogy nem ment át a kezemen. Éreztem, ahogy kicsit megemelkedik, de időben fékez. Hangos kiabálást hallottam, de nem értettem mit mond. Flóra kiskezeit éreztem az arcomon. Fájdalom hasított a hasamba.
- A kisbabám… - nyögtem.
- Úristen maga terhes. – hallottam a sofőr hangját. A kezébe vett és bevitt a kórházba Flóra lépteit hallottam mögöttem.
- Elütötték, kérem, vizsgálják meg. Kérem. – mondta a férfi.
- Rendben kérem, hozza. – mondta egy nővér. Éreztem, ahogy ráraktak egy ágyra.
- Terhes, kérem, vizsgálja meg gyorsan. – mondta a férfihang. Ujjakat éreztem a hasamon, hol erősebben, hol gyengébben. Fájt a fejem, de eszméletemnél voltam.
- Maga addig vigyázzon a kislányra. – mondta a nővér. – Amíg a doktorúr megvizsgálja ezt a hölgyet.
Kinyitottam a szemem és megpróbáltam felülni.
- Kérem, feküdjön vissza. – mondta az orvos és a vállamnál fogva visszanyomott fekvő helyzetbe. Nem volt alattam párna. Vizsgáló asztal…
- Rakja terpeszbe a lábait. – mondta a férfi…
- Hogy van? – hallottam Luka hangját.
- Veszélyeztetett terhes. – mondta az orvos. – Nem lesz semmi baja, ha nem stresszel és nem emeli meg magát.
Nem akartam hinni a fülemnek. Veszélyeztetett terhes… nem vetéltem el… ez jó. Vagy nem?
- Az nem olyan rossz. – mondta Luka és megsimogatta az arcomat. Egyik kezemet felemeltem és megérintettem az arcát. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam a szememet.
- Jól leszel. – mondta Luka… megsimogatta az arcomat. – Szeretlek.
- Én is. – mondtam mosolyogva. – Szeretlek.
- Engem is? – kérdezte Flóra. Elfordítottam a fejem egy széken ült a sarokba.
- Igen téged is kismajom. – mondtam mosolyogva. Luka elment mellőlem és az ölébe vette Flórát. – Meddig kell bent lennem?
- Azt mondták, hogy maximum egy hét.
- Az nem olyan borzalmas… - mondtam gyengén, Flórára mosolyogtam. Melanie loholt be az ajtón.
- Hogy vagy? Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.
- Jól vagyok… csak kérlek, nyugodj meg. – mondtam, a szemeimmel könyörögtem neki. Flóra felugrott és Melanie-hoz rohant. Átkarolta a lábát, Melanie lehajolt hozzá és felkapta. Csak mosolyogtam. Olyan fáradt voltam… felemeltem az egyik kezem és Luka felé nyújtóztam. Luka felállt és odaállt mellém. Átöleltem és mély levegőt véve visszafeküdtem… nem sok kellett hozzá, hogy elaludjak.
Reggel egy nővér kelltet, hogy fürdenem kell. Fél kómába kimásztam a fürdőbe. Megkértem a nővéreket, hogy hadd fürödjek egyedül. Ők csak mosolyogva elmentek. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy másik hálóinget és visszafeküdtem az ágyba. Ma suli lett volna… egész nap csak a plafont néztem. Úgy unatkoztam. Estefelé, Melanie benézett hozzám, hozott néhány tiszta ruhát és pár magazint és egy könyvet, amit a szobámba talált. Rögtön olvasni kezdetem. Már annyira unatkoztam… egész napos pihenés után nem volt kedvem még egy napot így tölteni, bulizni akartam. Menni, sétálni… még tanulni is… na, jó ahhoz kell még egy nap. Melanie kedvesen mosolygott és megsimogatta a karom. Visszamosolyogtam rá, de nem igazán értettem miért kell mosolyogni. Ez a szokásos szembe jön egy ismerős köszöntök egymásnak, a másikra mosolyogtok és tovább mentek. Ha ezt akarja jelenteni… nem hagyhat itt. Kínomban megfogtam a kezét, hogy ne menjen el. Ekkor betoppant Luka. És Melanie már nem igazán érdekelt. Nyugodtan mehetett. Luka mosolygott és nagy léptekkel jött az ágyamhoz. Rávigyorogtam és átkaroltam a nyakát miközben megcsókolt. Ajkunk gyöngéden ért egymáshoz. Melanie észrevétlenül tűnt el. Luka megsimogatta a kezemet és nyomott egy puszit a homlokomra. Olyan aranyos… gondoltam magamba. Megcsókoltam és szorosan magamhoz fontam.
- Nem akarlak elveszíteni… maradj itt velem… amíg lehet. – súgtam a fülébe. – Szeretlek.
- Én is. – mondta és megcsókolta a nyakamat, száját lassan szétnyitotta és ráharapott. Éreztem, ahogy szívni kezdi.
- Na, légy szíves… mit fognak szólni. – mondtam neki, de a szája még mindig a nyakamra tapadt. Pár másodperc után elengedte és megnézte a művét.
- Abba hagytam. – mondta. – És ez egy darabig meg fog látszani.
- Ne már… - nyögtem, fanyarúan. – Nem akarom, utállak.
- Tényleg? – kérdezte mosolyogva.
- Nem csak… jól esett. – mondtam nevetve és elvettem az asztalkáról a tükrömet. Megnéztem a nyakamon lévő rózsaszín foltot.
- Ne… - kezdtem, de Luka megcsókolt.
- Ne panaszkodj. – mondta mosolyogva.
- De ez mire jó? – kérdeztem.
- Olyan megjelölés féle… - mondta. Közben kuncogva csavargatta egy hajtincsemet. Megsimogatta a foltot a nyakamon, megpuszilta, de én elrántottam a fejem. Sóhajtott egyet és felegyenesedett. Megcirógatta az arcomat.
Napokig járt be a kórházba, míg haza nem engedtek. Akkor is ő vitt haza és még azt sem engedte, hogy kitegyem a lábam a házból. Tizenhat vagyok és még a boltba sem mehetek le, nehogy a „nagy cipekedésben” meghúzzam magam.
- Elvetetem. – suttogtam a nyakába.
- Nem, nem teheted… két hónap és vége a sulinak addig kibírod, utána meg senki sem figyeli a növekvő pocakod. – mondta Luka, majd csókot lehelt az arcomra.
- Luka, tizenhat éves vagyok. Nem vagyok még erre kész… egyszerűen nem…
- Megértelek, szívem… én aztán meg, hidd el. De én szeretném a kicsit. – mondta.
- Valamennyire én is… de most úgy érzem, nem lennék rá képes. – mondtam, a hangom elhalt és kezem a hasamra csúsztattam. – Szeretném, ha egyszer úgy születne gyerekem, hogy jó időben… amikor már nincs suli és nem csak a tízediket fejeztembe.
- Layana, szívem segítek… mindenben segítek. – mondta, magához húzott és szorosan megölelt.
- Jó… - suttogtam.
Néhány hét múlva épp mikor Lukánál aludtam éles fájdalom hasított a hasamba. Felálltam és kimentem a WC-re. A hasamra szorítottam a tenyeremet és elfojtottam egy kiáltás. Remegve rogytam a földre… minden csupa vér lett.
- Luka… - kiáltottam. – Segíts, kérlek!
Először Mrs. Griff jött ki, a lába földbe gyökerezett.
- Úristen. – kiáltotta Mrs. Griff. – Luka, gyere ide…
-
Mi az
anya? - kérdezte majd meglátva engem
rögtön mellém ugrott és segített felállni. – Jól érzed magad?
- N-nem tudom. Én csak… fájt a hasam és kijöttem WC-re aztán… - mondtam aztán a végére suttogtam. Az egyik kezemmel a hasamat szorongattam a másik kezemmel pedig Luka vállába karoltam.
- Anya hívd a mentőket… még mindig vérzik… Layana szívem, minden rendben lesz… - mondta Luka a hangjában megbúvó pánikkal és színlelt nyugodtsággal. Arcomon könnyek patakoztak, rettenetesen fájt a hasam, a vér végig folyt a lábamon majd tócsát hagyva a földön lecsöpögött.
- Kérlek… Á… - fájdalom hasított belém, nagyon éles fájdalom… a testem rázkódott és belül éget, minden porcikám égni kezdett… fájt és égett. – Luka… segíts! – kiabáltam. Kapkodtam a levegőt a szívem egyre lassabban vert, minden percért küzdöttem. Kezdtem elveszteni az eszméletem. A szemem lecsukódott és a fejem elernyedve, hátra dőlt.
- Layana, jól van? Keljen fel… kérem… - mondta egy kedves hang. Éppen, hogy csak megmozdítottam a kezem. Ziháltam, szívem minden erejét használta… Résnyire kinyitottam a szemem. Körülöttem fehér volt minden, hangokat hallottam egyiket sem tisztán, egyszerűen csak minden elmosódott. Valaki megfogta a kezem… Luka futott át a gondolat a fejemben.
- Luka… - suttogtam. Könnyek folytak végig az arcomon. – Luka… elvesztettük.
- Nyugalom… Layana nyugi… minden rendben lesz. – mondta.
~ Pár nap múlva kikerültem a kórházból, Luka vitt haza. Máig is emlékszem a napra csodálatos volt, egyszerűen mesés. Minden együtt töltött percünk remek volt. Mikor hazaértünk, mármint a saját lakásunkba a szüleim… azaz egyszerűen csak oda költöztünk és nem érdekelt, hogy mi lesz… Onnantól minden csodálatos volt, mindketten részidőben dolgoztunk, vigyáztam a húgomra, ha Melanie kérte. Szívesen vigyáztam rá, és legalább minden hétvégén nálam volt, és még akkor, amikor hétköznap Melanie dolgozott, látszólag Luka is szeretette és néha mondta is. Melanie is gyakran jön… ~
- N-nem tudom. Én csak… fájt a hasam és kijöttem WC-re aztán… - mondtam aztán a végére suttogtam. Az egyik kezemmel a hasamat szorongattam a másik kezemmel pedig Luka vállába karoltam.
- Anya hívd a mentőket… még mindig vérzik… Layana szívem, minden rendben lesz… - mondta Luka a hangjában megbúvó pánikkal és színlelt nyugodtsággal. Arcomon könnyek patakoztak, rettenetesen fájt a hasam, a vér végig folyt a lábamon majd tócsát hagyva a földön lecsöpögött.
- Kérlek… Á… - fájdalom hasított belém, nagyon éles fájdalom… a testem rázkódott és belül éget, minden porcikám égni kezdett… fájt és égett. – Luka… segíts! – kiabáltam. Kapkodtam a levegőt a szívem egyre lassabban vert, minden percért küzdöttem. Kezdtem elveszteni az eszméletem. A szemem lecsukódott és a fejem elernyedve, hátra dőlt.
- Layana, jól van? Keljen fel… kérem… - mondta egy kedves hang. Éppen, hogy csak megmozdítottam a kezem. Ziháltam, szívem minden erejét használta… Résnyire kinyitottam a szemem. Körülöttem fehér volt minden, hangokat hallottam egyiket sem tisztán, egyszerűen csak minden elmosódott. Valaki megfogta a kezem… Luka futott át a gondolat a fejemben.
- Luka… - suttogtam. Könnyek folytak végig az arcomon. – Luka… elvesztettük.
- Nyugalom… Layana nyugi… minden rendben lesz. – mondta.
~ Pár nap múlva kikerültem a kórházból, Luka vitt haza. Máig is emlékszem a napra csodálatos volt, egyszerűen mesés. Minden együtt töltött percünk remek volt. Mikor hazaértünk, mármint a saját lakásunkba a szüleim… azaz egyszerűen csak oda költöztünk és nem érdekelt, hogy mi lesz… Onnantól minden csodálatos volt, mindketten részidőben dolgoztunk, vigyáztam a húgomra, ha Melanie kérte. Szívesen vigyáztam rá, és legalább minden hétvégén nálam volt, és még akkor, amikor hétköznap Melanie dolgozott, látszólag Luka is szeretette és néha mondta is. Melanie is gyakran jön… ~
Pár
évvel később…
Átfont a karja, a szél a hajamba kapott és gyengéden simogatta az arcomat, Luka csókolgatta a nyakam. Két éves kislányunk totyogott előttünk, néha a fenekére pottyant. Luka közelebb húzott magához… Minden olyan csodálatos volt…
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése